első felvonás;
Tegnap fogtam magam, és délután 4-kor (direkt) elindultam egy 10 kilométeres körre. Hogy miért direkt? Azért, mert hétvégén (vasárnap) megyek a tatai tókerülő maratonra (6 fős váltóba) és állítólagosan nagyon-nagyon meleg lesz, azaz:
A folytatásban egyre erőteljesebb melegedésre számíthatunk, a hétvégére igazi kánikulaígérkezik, helyenként 35 °C közelébe kúszhat a hőmérő higanyszála. Zápor, zivatar csak elszórtan alakulhat ki. (ÉLJEN!!!)
Még úgysem futottam soha kánikulában. Hát,most pont eljött ennek is az ideje. Már nagyon várom.
Visszatérve a tegnapi futásomra, amit előző nap biciklivel felfedeztem (és majdnem óriásit estem...de, ez már más téma) ugyan nem annyira tetszett bicikliről, de futva már egészen más feeling-e van. Íme a térkép arról a 10-es körről, ami kirajzolódva 8-asnak látszódik:) Elég érdekes 8-as, de én egyből ezt láttam meg.
Már, rögtön a házunktól nekikezdtem futni, végig a Nóra úton, majd megérkeztem a határba, a mocsárba, ami eső után tiszta saras. Hát,most inkább tiszta szikár volt...esőnek, sárnak nyoma sem volt. Végig az üdülő mellett, egészen a patakig, majd most nem a Várhegy felé vettem az utam, hanem a patak mellett, egészen fel a szőlőkig mentem, mentem, mentem...keresztül a műúton, el a faiskola mellett, és innentől jött az új, futásilag még felfedezetlen rész...árnyék minimális, futás a tűző napon. Keresztül egy aratáson is... a közepesen fújó szélnek köszönhetően az arcomban landolt pár porszemcse a learatott búza tábláiból. Kiérve a műútra, már úgy éreztem, mintha lelassultam volna, de a futásom tempója nem ezt mutatta. Végig, megállás nélkül megcsináltam, mint minden ilyen futásom...ezeket már bírnom kell!
Hazaérve, tükörbe néztem, és láttam, hogy rákvörös a fejem, és izzadok, mint egy ló. A nap jól megkapott e 1 órában.
2011.07.05 (16:15) KEDD
Edzés típusa: Terepfutás (80 % földes, homokos rész, 20 % aszfalton)
Edzésmunka ideje: 55:50
Megtett távolság: 10 km
Edzés sebessége: 10.75 km/h
Edzés tempója: 5:35p/km
Maximum pulzus: 173 bpm
Átlag pulzus: 159 bpm
Elégetett kalória: 876 kcal
Az adatok az edzésonline edzésnaplómból kerülnek fel ide is...és,még sok már helyre!